A BBQ kocsonya elkészítése egy hosszabb folyamat, de annál inkább megéri a két hagyományos ételt összeházasítani a csodás ízélmény miatt!
Kezdésnek a pulled porkot készítsük el, csak nagyon egyszerű módszerrel: trimmeljük a húst, kenjük át olívaolajjal, fűszerezzük Milestone66 Red barbecue fűszerrel, majd 110-120°C-on süssük pellet grillsütőn addig, amíg ki nem alakul a szép mahagóni színű bark.
Ezután csomagoljuk hentespapírba vagy alufóliába és helyezzük vissza a grillsütőbe addig, amíg el nem éri a szükséges 92-96°C-os maghőmérsékletet. Ezután szedjük szét villa vagy medvekarom segítségével.
A kocsonya elkészítéséhez a tisztított sertéskörmöket helyezzük a bográcsba (vagy a megfelelő edénybe), tegyük mellé a füstölt tarját és öntsük fel vízzel.
Miután felforrt, a habot távolítsuk el, majd tegyük hozzá a fokhagymát, a hagymát, a borsot, a babérlevelet és az SPG fűszert.
Az egész főzés nagyjából 3 órát vesz igénybe, ennek közepén, féltávnál tegyük bele a sárgarépát is.
Miután elkészültünk a kocsonya alaplével egy üres tányérba tegyünk pár villányi pulled porkot, tegyünk mellé főtt répát, majd szűrőn keresztül öntsük fel alaplével. Hagyjuk megdermedni, hogy elnyerje a klasszikus kocsonya állagát.
Sokan már ekkor szórnak a tetejére díszítésképpen egy kis pirospaprikát, majd pedig fogyasztás előtt citromlével locsolják meg.