Házi sültkolbász, igazi csabai kolbász
Igazai csabai kolbász készült a Fald fel konyhájában. Ezt a kolbászt most megsütötték, de füstölésre éppúgy alkalmas. Hozzá almapaprika, káposzta, mustár, friss fehér kenyér és teljes a boldogság!
Az 3,5 kg lapockát és a 1,5 kg szalonnát daráljuk le. Ne a legkisebb lyukat használjuk, mert akkor túl tömör lesz a kolbász, elegendő a nagyobb vagy a közepes lyuk.
A ledarált húst és a szalonnát alaposan keverjük össze, majd fűszerezzük: pirospaprika, csípős paprika, só, kömény, fokhagyma és jöhet egy újabb, nagyon alapos összekeverés.
Kövezik a kolbász töltése, amelyhez íme 3 fontos tipp/tanács:
- amikor a húst a töltőbe helyezzük, várjuk meg míg az elején kijön egy kevés, hogy ne legyen a készülő kolbász levegős.
- az előbukkanó húst érdemes lecsípni és a töltő száját kicsit bekenni, bezsírozni vele, hogy a bél könnyebb rácsússzon.
- a bél végére nem kell csomót kötni, elég csak elcsavarni.
Sütés előtt egy hústű segítségével szurkáljuk meg a kolbászokat, hogy ne repedjen szét, majd tegyünk egy tepsibe sütőpapírt, rá a kolbászt és öntsünk alá egy kevés vizet.
180 °C pellet grillsütőben 45 percen keresztül süssük. Az első 30-35 percben fedjük le egy alufóliával, majd azt az utolsó 10-15 percre távolítsuk el.
Tipp: ne előmelegített sütőbe kerüljön a kolbász, mert szétrepedhet.
Ajándék, ingyenes receptfüzet:
Kötényt fel! – 35 receptötlet a kerti sütéshez-főzéshez
Ismerd meg a Milestone66 termékeket:
- Okosgrill kiegészítők
Milestone66 Farmer kötény
Original price was: 23 990 Ft.19 990 FtCurrent price is: 19 990 Ft. - KEDVEZMÉNY 5%Opciók választása Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók kiGyorsnézet
- KEDVEZMÉNY 5%Opciók választása Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók kiGyorsnézet
Tájékozódj az Okosgrillekről:
További receptek:
Hozzávalók
Elkészítés