Töltött karaj (böllér szelet), pecsenye cserépben – Szoky konyhája
Grill recept videó: Szoky karajt süt, kolbászos töltelékkel káposztás-szalonnás-hagymás ágyon cserépben.. Folyik a nyálad? Igen, a miénk is 🙂
Kezdésképpen kockázzuk fel a hagymát és a fokhagymát.
A finomra vágott csemege szalonnát kezdjük el pirítani egy serpenyőben, hogy kisüljön a zsírja. Két evőkanálnyit tegyünk félre későbbre.
Tegyük hozzá a kockázott kolozsvári szalonnát, majd pár perc sütés után következhet a hagyma, a fokhagyma és a babérlevél is.
Összeforgatás után érkezhet a savanyú káposzta és mehet rá a paprika, kömény, kevés só, bors. Szintén keverjük össze és 10 percig pirítsuk fedő alatt, majd tegyük át a cseréptálba.
Következzen a hús tölteléke. A darált húshoz tegyük hozzá a korábban félretett szalonnát, egy darab tojást, kevés sót, piros paprikát, őrölt köményt, fekete borsot, lereszelt fokhagyma gerezdeket, majd dolgozzuk át.
A karajt, ha kell csontozzuk ki és a zsírokat távolítsuk el róla. Ezután vágjunk belőle nyitott szeleteket. Ezt úgy érhetjük el, hogy ujjnyi szeletet kezdünk vágni, de nem vágjuk végig, hanem a szelet vastagát alulról is meghagyjuk. Pl. 2 cm széles szeletet vágva addig vágjuk, amíg alul is kb. 2 centi hús marad. A következő szeletet pedig végig vágjuk. Így kapunk egy nagyobb szeletet, amit majd ki tudunk klopfolni.
A cserép tálba helyezett káposztába (ha volt) tegyük bele szélre a karaj csontjait és mehet is a grillsütőbe 190-200 fokra 60 percen keresztül.
Addig is töltsük meg a kiklopfolt karaj húsokat. Egy picit sózzuk meg a karajt, majd 2-3 evőkanál kolbász tölteléket helyezzünk a közepére. Zárjuk be a szeletet és fogpiszkáló segítségével rögzítsük le. Ha kifolyik oldalra egy kis töltelék semmi gond, azt tegyük nyugodtan vissza a többi közé. A megmaradt töltelékből formázzunk gombócokat és majd ezt is tegyük a cserépbe.
Amikor letelt az egy óra vegyük ki a grillből a cserépedényt és helyezzük bele a töltött karajokat. A karajokra helyezzünk egy kis káposztát így keretbe zárva és körbevéve a húsokat. Tegyük vissza (fedővel együtt) 60-80 percre a grillsütőbe, majd tálaláskor tejföllel locsolva fogyasszuk.
Szoky konyhája receptkönyv:
Részletek ide kattintva: Kerti sütés-főzés Szokyval
Ismerd meg a Milestone66 termékeket:
- Okosgrill kiegészítők
Milestone66 Farmer kötény
Original price was: 23 990 Ft.19 990 FtCurrent price is: 19 990 Ft. - KEDVEZMÉNY 5%Opciók választása Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók kiGyorsnézet
- KEDVEZMÉNY 5%Opciók választása Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók kiGyorsnézet
Tájékozódj az Okosgrillekről:
További receptek:
Hozzávalók
Elkészítés