Magyarország legnagyobb fa pellet grillsütő választéka Iratkozz fel a YouTube-csatornánkra: 150 recept vár!

Grillezett édesburgonya lime szósszal

Grillezett édesburgonya lime szósszal


grillezett édesburgonya chips recept okosgrill
MegosztásMentésMegosztásMegosztás

Az édesburgonya nagy sláger a grillezés terén. Ebben a receptben a cél az egyszerűség, hisz alapfűszerekkel és egy kis füsttel alkotunk finomságot, amit a lime szósz dob fel igazán.

Adag4 főre
Előkészítési idő20 percFőzési idő40 percÖsszesen1 óra
Hozzávalók
 1 kg édesburgonyaközepes méretű, meghámozva
 2 evőkanál olaj
 ½ teáskanál őrölt kömény
 2 csipet Cayenne-bors
 150 g tejföl
 2 darab közepes lime finomra reszelt héjakb. 2 teáskanál
 1 teáskanál frissen facsart lime leve
 
 őrölt fekete bors
 2 evőkanál durvára vágott friss koriander
Elkészítés
1

Tegyük a hámozott édesburgonyát egy nagy fazék erősen sós vízbe. Forraljuk fel nagy lángon, majd csökkentsük a hőt közepesre és pároljuk 20 percen keresztül.

2

Tegyük félre és amikor már eléggé kihűlt, vágjuk fel szeletekre az édesburgonyát.

3

Keverjük össze a Cayenne-borsot a sót és a fekete borsot az olajjal, majd kenjük vele át az édesburgonya szeleteket.

4

A lime szószhoz keverjük össze a tejfölt, a lime reszelt héját és a levét, majd sózzuk, borsozzuk ízlés szerint.

5

A kerti grillsütőnkben süssük az édesburgonyákat 150-180°C fokon vaslapon vagy nyílt lángon kb. 6-8 percen keresztül, félidőben megfordítva.

6

Amikor elkészült szórjuk meg friss koriander levéllel vagy zöldhagymával. Fogyasszuk a lime szószba mártogatva, vagy azzal leöntve.

Jó étvágyat kívánunk hozzá!
MegosztásMentésMegosztásMegosztás

Ajándék, ingyenes receptfüzet:

Kötényt fel! – 35 receptötlet a kerti sütéshez-főzéshez

Ismerd meg a Milestone66 termékeket:

Tájékozódj az Okosgrillekről:

További receptek:

Grillezett chilis-limeos kukoricaHa ezt készíted az összejövetelen, biztos lehetsz benne, hogy sokáig emlegetni fogják. A zsenge grillezett kukoricát ízletes chilis-limeos vajjal kenjük meg az új kedvenc nyári köretünkhöz.
Mandulás pisztráng grill recept by Szoky konyhájaHa ritkán eszel halat, főképp pisztrángot, akkor ez a recept biztosan elcsábít majd, hogy többet kellene. Fantasztikus spenótos, vajas, fokhagymás, ropogós pisztráng receptet hozott nekünk Szoky és természetesen Pit Boss grillsütőn készíti el nekünk.
Sörösdoboz burgerBakancslistás, formabontó burger recepthez érkeztünk: formázott, tölthető marhahús, amibe kockázott cheddar sajt, karamellizált hagyma érkezik bacon köntösben, tetejére jalapenoval. Ez a recept szuper kiegészíthető más töltelékkel is, például gombával és paprikával, tojással és még sok mással!

Hozzávalók

Hozzávalók
 1 kg édesburgonyaközepes méretű, meghámozva
 2 evőkanál olaj
 ½ teáskanál őrölt kömény
 2 csipet Cayenne-bors
 150 g tejföl
 2 darab közepes lime finomra reszelt héjakb. 2 teáskanál
 1 teáskanál frissen facsart lime leve
 
 őrölt fekete bors
 2 evőkanál durvára vágott friss koriander

Elkészítés

Elkészítés
1

Tegyük a hámozott édesburgonyát egy nagy fazék erősen sós vízbe. Forraljuk fel nagy lángon, majd csökkentsük a hőt közepesre és pároljuk 20 percen keresztül.

2

Tegyük félre és amikor már eléggé kihűlt, vágjuk fel szeletekre az édesburgonyát.

3

Keverjük össze a Cayenne-borsot a sót és a fekete borsot az olajjal, majd kenjük vele át az édesburgonya szeleteket.

4

A lime szószhoz keverjük össze a tejfölt, a lime reszelt héját és a levét, majd sózzuk, borsozzuk ízlés szerint.

5

A kerti grillsütőnkben süssük az édesburgonyákat 150-180°C fokon vaslapon vagy nyílt lángon kb. 6-8 percen keresztül, félidőben megfordítva.

6

Amikor elkészült szórjuk meg friss koriander levéllel vagy zöldhagymával. Fogyasszuk a lime szószba mártogatva, vagy azzal leöntve.

Jó étvágyat kívánunk hozzá!
Grillezett édesburgonya lime szósszal
Ezt a terméket most tette a kosárba:

Főoldal
Grill klub
Pellet grillek
Milestone66