Grillezett tarja sörszósszal
Velence elővárosában, Chioggia-ban készítettük ezt a felvétel és receptet. Ha van lehetőségetek gyertek el ide, gyönyörű a táj és a város. A parton egyúttal egy grillezett tarját is elkészítettünk sörszósszal.
Ebben a recept megjelenik a magyar és az olasz konyha is, egyfajta fúzióként. Olasz és magyar alapanyagokból dolgoztunk.
Elsőként a sört szószt készítsük el a grillezett tarja mellé. Körülbelül 25 gramm vajon apróra vágott vöröshagymából egy fejet dinszteljünk meg szép lassan, majd adjunk hozzá egy szál rozmaringot. Amikor már szép barna a hagyma mehet hozzá egy evőkanál dijoni mustár, 1 evőkanál méz és alaposan keverjük össze.
A sörszósz alapja készen áll, így érkezhet az utolsó és egyben főszereplő, a sör. Sokféle sörből lehet sörszószt készíteni (lager, barna stb.) Itt most egy IPA-t választottunk, méghozzá azért, mert ugye édes és kicsit csípős, erős a mustár és egy zsíros, testes hús mellé fog az egész kerülni.
A szószt redukáljuk le, főzzük alacsony lángon sűrűre.
Vágjuk fel a tarját, helyezzük egy tálba ahol olívaolajjal és sóval kenjük át, majd mehet is a rácsra, ahol a sörszósszal folyamatosan kenegessük 180°C-on egy mop segítéségével.
A hús mellé egy mediterrán salátát készítettünk, amihez ciabatta-t szükséges felkockázni és serpenyőben lepirítani. Keverjük el friss kevertsalátával, félbevágott koktél paradicsommal, aprított lilahagymával és a dresszinggel.
A dresszinghez a mediterrán saláta fűszerkeveréket keverjük el balzsamecettel és olívaolajjal.
Ajándék, ingyenes receptfüzet:
Kötényt fel! – 35 receptötlet a kerti sütéshez-főzéshez
Ismerd meg a Milestone66 termékeket:
- Okosgrill kiegészítők
Milestone66 Farmer kötény
Original price was: 23 990 Ft.19 990 FtCurrent price is: 19 990 Ft. - KEDVEZMÉNY 5%Opciók választása Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók kiGyorsnézet
- KEDVEZMÉNY 5%Opciók választása Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók kiGyorsnézet
Tájékozódj az Okosgrillekről:
További receptek:
Hozzávalók
Elkészítés