Bőrös császár sült császár otthoni sütőben is – Szoky konyhája
Grill recept videó: Szoky sült császárhúsához semmi más nem kell, mint ropogós héjú kenyér és finom zöldségek.
Több napig megvan akár a reggeli, ebéd vagy éppen a vacsora. Hidegen, melegen is kiváló választás. A császár húsos oldalát a saját kedvenc fűszereid is ízesíthetik és ennek az összeállításának csak a képzeleted szabhat határt. Használhatsz akár zöldfűszereket is hozzá, vagy éppen, aki a csípőst szereti, egy jóféle erős paprikakrémmel is tud dolgozni.
Irdaljuk be a császárhús bőrös oldalát keresztben és hosszában egyaránt egy éles kés segítségével, ügyelve rá, hogy ne vágjunk bele a húsba, mert ez esetben könnyen kiszáradhat.
Összeállítunk egy kellemes, fűszeres krémet: ehhez mozsárba helyezzük a sót, valamint az aprított fokhagymát, és pépessé dolgozzuk. Adjunk hozzá egy evőkanál zsírt is a krémhez, majd dolgozzuk össze. Végezetül, tiszta ujjaink segítségével kenjük bele alaposan a pépet a császár húsos oldalába.
Következik a fűszerezés: szintén a húsos oldalt célozva, jöhet a színes bors, a koriander, illetve a Cayenne-bors (amennyiben kedveljük a csípősebb ízeket).
TIPP: feltéve, hogy nem szeretnénk Cayenne-borsot használni, helyettesíthetjük füstölt pirospaprikával is.
Fogjuk meg a befűszerezett húsokat, és bőrős oldalukkal felfelé fordítva, helyezzük őket egy tálcára. Ezt követően szórjuk meg sóval és dörzsöljük bele alaposan a tenyerünkkel.
Lehetőség szerint 1 éjszakára lefóliázva tegyük a 2-4°C-os hűtőbe.
Elérkeztünk a várva várt sütéshez: bőrrel lefelé helyezzük egy tepsibe a húsokat, majd öntsünk alájuk 250-300 ml vizet, hogy a bőr ne süljön oda a tepsi aljához. Fóliázzuk le a tepsit és helyezzük egy fa pellet grillsütőbe, vagy akár faszenes/gázgrillbe 140-145°C-on, 120 percre.
Az idő letelte után vegyük le a fóliát (a későbbiekben nem lesz már rá szükségünk) és egy húsvilla segítségével fordítsuk a húsokat az ellentétes oldalukra - így a bőr is ropogósra sül.
Tegyünk a tepsi aljába 2 evőkanál sertészsírt, továbbá kenjük meg vele a hús tetejét is. A grillsütőt magasabb hőfokra (200-220°C) emelve sózzuk és ropogósra sütjük a bőrt. Ez további körülbelül 1 órán keresztül fog tartani.
TIPP: otthon, sütőben készítve, ilyenkor érdemes a grill funkciót alkalmaznunk (220-230 fokon), de legyünk óvatosak, ne hagyjuk túl sokáig magára az ételt, mert rendkívül gyorsan elkészül.
Nem maradt más hátra, csupán a tálalás. Szeleteljük fel ízlésesen a vajpuha húst, majd kínáljuk kenyérrel, friss paradicsommal, házi hagymalekvárral, csemege és kovászos uborkával.
Szoky konyhája grillsütő bemutató, vélemény:
Szoky grillsütőjét ide kattintva mutatja be részletesen.
Grillsütő működés, használat, infók:
Szoky konyhája receptkönyv:
Ismerd meg a Milestone66 termékeket:
- Okosgrill kiegészítők
Milestone66 Farmer kötény
Original price was: 23 990 Ft.19 990 FtCurrent price is: 19 990 Ft. - KEDVEZMÉNY 5%Opciók választása Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók kiGyorsnézet
- KEDVEZMÉNY 5%Opciók választása Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók kiGyorsnézet
Tájékozódj az Okosgrillekről:
További receptek:
Hozzávalók
Elkészítés