11 steak fajta, amit muszáj megismerned!

11 steak fajta, amit muszáj megismerned!

Amikor mélyen beleugrunk a grillezés/bbq tudományába hamar látjuk majd, hogy mennyi új szó, vágási technika, kifejezés jön majd velünk szembe. Ha szívesen kipróbálnád a különböző, -(divatos) steak húsok valamelyikét, de nem tudod melyik az igazán neked való, akkor bízunk benne, hogy ez az iromány segíteni fog neked eligazodni a marhahús részei között.

steak fajták, marhahús okosgrill
steak fajták, marhahús okosgrill

Ebben a bejegyzésben bemutatjuk a 11 legnépszerűbb steak fajtát, hogy könnyebb legyen a választás, ha marhahúst sütnél a kedvenc grillsütődön vagy akár otthon a konyhában.

ribeye steak marhahús steak elnevezés okosgrill
Ribeye steak

Ribeye

A Ribeye (a magas hátszín része, valamint a rostélyos középső húsrésze) a világ egyik legnépszerűbb steak fajtája, melynek két típusát különböztethetjük meg: a csontosat és a csont nélkülit. Előbbi esetében egy további, különleges aromával ajándékozhatjuk meg a vendégeket, mely a bordacsonthoz tartozó extra zsírrétegnek köszönhető. 

Elhelyezkedését tekintve a lapocka mögött, a bordák körül rejtőzik. Textúrája hihetetlen gyengéd, íze pedig az egyik legintenzívebb steak élményt nyújtja magas zsírtartalmából és kitűnő márványozottságából kifolyólag.

Ha egy vastag ribeye steak-en rajta hagyjuk a bordacsontot, akkor tomahawk steak-nek is nevezhetjük, amely egy rendkívül látványos változata ennek a húsnak.

Ha igazán szaftos, ínycsiklandó falatokra vágysz, akkor muszáj kipróbálnod! Borjú esetén karaj, borda, kotlett nevekkel találkozhatunk.

filet mignon marhahús steak elnevezés okosgrill
Filet Mignon steak

Filet Mignon

A Filet Mignon (vagy magyarosan: bélszín és vesepecsenye, borjúnál szűzpecsenye) íze és textúrája a létezõ legkifinomultabb húsfajtává varázsolja ezt a steak-et. Érdekes módon, személyében érezhető ki legkevésbé a jellegzetes marha esszencia, így még azok körében is rendkívüli népszerűségnek örvend, akik nem feltétlenül kedvelik a különböző, erős zamatú marha húsokat.

A szűzpecsenye és a fartő között található. Istenien finom, bársonyosan puha és roppant alacsony zsírtartalmú. Gyakran baconbe göngyölve is készítik.

strip steak marhahús steak elnevezés okosgrill
Strip steak

Strip

A Strip (elterjedtebb nevén: New York Strip, vagy magyarul lapos hátszín, borjúnál kotlett) egy zsírban gazdag, lédús hús fajta.

Külön érdekesség, hogy ezen hússzelet teszi ki a méltán híres T-Bone, és Porterhouse bizonyos részét is. Feltéve, hogy csontot is hagyunk a húshoz rögzítve, már Kansas City Strip-ről beszélünk.

Az egyik legkülönbözőbb módon elkészíthető steak fajta, mely ideális alternatívája lehet a Rib Eye-nak. A végeredmény viszont, minden esetben megegyező: egyedien markáns, omlós és ínycsiklandó. Kifejezetten ideális grillezéshez.

Porterhouse marhahús steak elnevezés okosgrill
Porterhouse steak

Porterhouse

A Porterhouse két részből áll, bizonyos mértékig a bélszínből, azon túl pedig a Strip steak-ből, mely része a már említett T-Bone-nak is. Tehát egy úgy nevezett: dupla steak, mellyel két legyet üthetünk egycsapásra.

Valójában ezen sokszínűség az, ami igazán különlegessé és népszerűvé teszi.

Egy T-alakú csont halad át a közepén, ezzel két különböző területre osztva a húst. Így egyik oldalát a New York Strip, míg másikat a Filet Mignon alkotja. A Porterhouse és T-Bone közötti egyetlen különbség pedig, hogy előbbi sokkal nagyobb részt tartalmaz a bélszínből.
Így tökéletesen alkalmas grillezésre, amennyiben egyik oldalát (Strip) a lánghoz közelebb, míg a másikat (vesepecsenye) attól távolabb sütjük. Utóbbi, ezáltal biztosan nem fog kiszáradni.

T-bone marhahús steak elnevezés okosgrill
T-bone steak

T-Bone

A T-Bone, – mely nevét kétségkívül a csont formájáról kapta, melynek teteje a csigolya csont – szinte majdnem ugyanolyan steak fajta, mint a Porterhouse. Különleges ízének titka szintén a két prémium színvonalú húsdarab váltakozása (NY strip és Filet Mignon). A különbség kizárólag annyi, hogy a Porterhouse-hoz képest, a vágás során jelentősen kisebb rész marad hátra a bélszínből.

Egyedüli hátránya, hogy a megszokottnál hozzáértőbb kezeket igényel. Hiszen egy különösen méretes húsdarab, melynek elkészítése során fokozatosan ügyelni kell rá, hogy az apró bélszín réteg ne süljön túl.

top sirloin marhahús steak elnevezés okosgrill
Rop Sirloin steak

Top Sirloin

A Top Sirloin (avagy felső keresztfartő) a bélszínnel megegyezõ helyről származtatható, így részben hasonló is, ám annál sokkal kedvezőbb áron juthatunk hozzá.

Kötőszövetben dúskáló, nagyon sovány, a megszokottnál keményebb jellegű hús, ám tartalmaz egy apró, zsíros réteget, mely szaftos ízt kölcsönöz majd neki.

A legjobb választás lehet roston sütéshez, azonban gyakran használják pörköltekhez, de kedvelt étel még nyársra húzva is, saslikként elkészítve.

Flat Iron marhahús steak elnevezés okosgrill
Flat Iron steak

Flat Iron

A Flat Iron vagy Feather Blade (hivatalos magyar neve nem létezik, azonban “vasalt steak-ként” előfordulhat egyes éttermekben) a lapocka helyéről származó káprázatosan lágy, vaj puha, megfelelő márványozottságú steak hús, mely a Rib Eye egyik elfogadott alternatívája.

A maximális élvezhetőség érdekében a legajánlottabb, csupán közepesen átsütve fogyasztani.

Flank steak marhahús steak elnevezés okosgrill
Flank steak

Flank Steak

A Flank Steak (vagy magyarosan: Hasaalja Steak) egy élénk, erőteljesen marha ízű, szálas szerkezetű, sovány hús, mely textúrájában és ízében rendkívül hasonlít a Skirt-re, bár annál picit szélesebb darab.

Nehéz elrontani és kedvezõ árú, így különösen jó választás lehet a kezdők számára. Egy igazi aranyközépút: mely grillezéshez és barbecuezáshoz egyaránt megfelelő. Amerikában rendszerint fajitasként készítik. Hazánkban pedig gyakori gulyás alapanyagnak számít.

Skirt steak marhahús steak elnevezés okosgrill
Skirt steak

Skirt

A Skirt és a Flank között az egyik legjelentősebb különbség, hogy míg előbbi a marha hasaalja elejét, addig utóbbi a hátulját teszi ki. A Flank Steak-nél tehát kisebb húsdarab, ám ezen felül szinte mindenben megegyeznek.

Különösen zamatos finomság, amit nagy kár lenne kihagyni!

hanger steak marhahús steak elnevezés okosgrill
Hanger steak

Hanger

A Hanger egy kifejezetten különleges, prémium hússzelet. A bélszín és a bordák között, a vese környékén helyezkedik el. Ízében és textúrájában leginkább a Flank Steak-re hajaz.

Jól elkészítve fantasztikusan puha és lágy. Tökéletesen alkalmazható az összes Skirt, vagy Flank Steak recepthez, mint alternatíva. Bár íze egy csöppet eltérõ, egyedi esszenciájú.

Tri-tip steak marhahús steak elnevezés okosgrill
Tri-tip steak

Tri-Tip

A Tri- Tip, vagy híresebb nevén Californian Cut, (egyedi, háromszög alakú vágás módjából kifolyólag) egy Magyarországon rendkívül ritka steak típus, mely ennek ellenére az USA-ban nagy népszerűségnek örvend, s viszonylag olcsón beszerezhetõ. Esetében garantált a döbbenetesen intenzív marha íz.

Az alsó keresztfartő területén található. Sovány hús, vékony zsírréteggel párosulva, mely érszerűen fut rajta keresztül. Elképesztően kedvező márványozottságának köszönhetően kiváló ízű, és tökéletesen grillezhető. Ez a vágási mód hivatalosan Santa Maria városából származtatható, így az egyszerû “Californan” mellett, olykor “Santa Maria Cut” néven is találkozhatunk vele.

Fogyasztása legfeljebb közepesen átsütve ajánlott, akár minél intenzívebben pácolva és fűszerezve – ezzel is védve a húst a sütés közbeni kiszáradástól.

Végszó

Sok-sok húsnál használják a steak kifejezést (csirke steak vagy sertés steak), de persze az éttermi-étlapi használatnál érdemes többet látni és inkább csak a marhahúsra használni ezt a szép szót. Megismerkedtünk most 11 steak kifejezéssel és szerencsére ezeket az itthoni hentesek is értik, így könnyebb az alapanyag beszerzése. 

Ha tetszett a cikk, köszönjük a megosztást és várunk a Grill-bbq facebook csoportban is.